Osztálytermek, folyosók

Nagyon boldog voltam, hogy egyből felismert mert utoljára 3 évvel ezelőtt találkoztunk mielőtt elköltöztek. Végig mértem szememmel és rájöttem, hogy jó sokat nőtt és helyesebb is lett. Kicsit elpirultam.
- Hát anyumék még mindig ugyan ott laknak csak én költöztem ide vagy is tőlük volt egy szülinapi ajándék még a hónap elején.- mosolyodtam el. Sose hittem volna, hogy pont az egyik legjobb barátom mellet zavarba jövök valaha is. De azért élveztem a helyzetet.
- Hát azért kaptad mert régen láttalak és hiányoltalak. És nem szégyellem ezt kimondani. - kicsit lesütöttem a szememet majd ismét ránéztem. Egy ideig csendben voltunk később pár másodpercre kinyitottam a naptár füzetemet és nem akartam elhinni, hogy mit mutat. Nem hiszem el, hogy itt a telihold ideje. Olyan hamar elrepül az idő.. Szerencse, hogy mind a ketten tudtuk egymás titkát. Tudtam, hogy Nate boszorkány és ő is tudta, hogy és vérfarkas vagyok.
- Ne haragudj Nate, de nekem mennem kell.. Este telihold lesz.. És készülnöm kell rá sajnos. - mondtam halkan és szomorkás hangon, hogy nem beszélhettem ma vele többet. Megint adtam egy puszit az arcára és majdnem a szájára ment. De végül sikerült az arcára.
- Majd felhívlak a számod még mindig megvan. - mondtam mosolyogva, majd elindultam kifelé és még integettem is neki egy kicsit.

/ folyt. erdőőő /

Ráérősen, szinte már úgy tűnt mintha kényszerből tennék meg minden lépést a szekrényemig, és mikor végre elértem a 239-es számozású suliboxhoz - több lökdösődés, és "istenem, nem lehet gyorsabban haladni?" beszólás után - csak lazán bedobtam a biosz cuccom a többi tankönyv közé ami talán az egész évben vagy egyszer ha kinyitottam. Mivel a következő órámat Saltzam tanár úr monoton diktálása alatt tölthetem, miközben annyira de annyira nem érdekel mennyi mindent csesztek el az őseim az 1700-as években. Ráadásul üres gyomorral. Elpillantottam a teletömött folyosó egyik végébe ahol pár csini-baba pon-pomlány viháncolt hangosan, manikűrözötten, frissen jőve a fodrásztól. Arcomon kaján mosoly tűnt fel, ahogy észrevettem a villogó kis tűzjelzőt a plafonom. Két legyet egycsapásra. Csodás.
Koncentrálj Nate, gyerünk, koncentrálj...
- Mi a franc...? - szitkozódok mikor egy nagyobb súly nehezül a vállamra, és a tehertől majdnem összesek, vagyis inkább megbicsaklik a vállam. Két vékony kar szoros fonódott a nyakam köré a beáramló levegő egyetlen útját ezzel. Ahogy eljutott a fülemig a magasan csengő boldog hang, meglepődve fordultam Nina felé, és mosolyogva még egyszer magamhoz öleltem. Sot utoljára 3 éve, mikor elköltöztünk akkor búcsúztunk el egymástól, de nem örökre.
- Úramisten, Nina de jó téged látni! El se hiszem, komolyan... - dadogtam zavartan, és hirtelen kifogytam a szavakból. Nem voltam zavarba, sőt mégcsak ideges se voltam, csak fogalmam se volt mit kéne mondanom. Amikor utoljára láttam, még egészen fiatal volt, szinte kislány most meg... kész nő! A kicsi Nina felnőtt. Váó, nem hittem volna, hogy megélem ezt...
- Öhm, itt lakok?! - kérdeztem vissza és a dolog kezdte elég hülyén kivenni magát. Ettől függetlenül persze rettenetesen örültem, hogy újra látható ezt a kis Törpeprücsököt.
- Óh, és ezt miért kaptam? - vigyorogtam rá csibészen, és a táskámat a vállamra kapva becsaptam a szekrényajtóm.

El se akartam hinni amit a tanárnő mond nekem. Ilyen nincs nem tudok mindig menni hozzá szombaton mert van mikor szombaton van telihold és farkasként nem hiszem, hogy ott jó vége lesz a tanulásnak.
- Rendben tanárnő, de nem mindig tudok lenni szombaton mert van egy kis dolgom olyankor. - mondtam végül. Erre csak fejet rázott és elengedett. Ekkora szívást ilyen is csak velem történhet. Majdcsak túlélem nem olyan szörnyű *még* nem. Kimentem a teremből egyenesen a szekrényemhez. Bepakoltam a cucokat és egy olyan személyt pillantottam meg a folyóson akit azt hittem soha többé nem fogom látni. Bezártam a szekrényt és egyenesen futva rávetettem magam és Szorosan megöleltem.
- Nate. Úristen el sem hiszem, hogy újra láthatlak téged. Hogy kerülsz ide? - kérdeztem tőle egyből és egy puszit is nyomtam az arcára.

Rossz képet vágott, míg az asztalomhoz ért. Ebben a pillanatban kitaláltam egy hasznára váló, de egy számára nagyon szörnyű büntetést. Taps a leleményességemért.
- Nina - szúlítottm meg. - Mit képzeltél, mikor üresen hagytad a lapot? - szemrehányó voltm, nem is csoda, ez a tisztelet teljes hiánya. Laglább tippelt volna néhányat, csak karikázni kellett volna. Fogadok egy csomóan csak össze-vissza ixeltek, hátha eltalálnak egy-egy jó választ.
Akármit válaszol, úgysem fog tetszni. - Nem kell félned, nem büntetlek meg. - mondtam kicsit kedvesebben. - Egy különleges csoportot indítok az ilyen diákoknak, mint te. - végignéztem rajta és azon gondolkoztam, mivel bántanám meg a legkevésbé. - Szóval a... problémásoknak, értesz, ugye?
Előrébb léptem az asztalom mellé, közelebb hozzá, karba fontam a karjaim és úgy folytattam. - Minden héten - és minden szónak nyomatékot adtam - szombat délutánonként két órát a lakásomon töltesz és fizikázunk! - ez a tetőpont, gondolom teljesen kiakad. - Különben megbuktatlak.

Öröm pillanat volt mikor nem zargatott tovább és plusz még ki is csengettek az óráról. Most még lassan pakoltam be a táskába, de megbántam mert gyorsabban kellet volna. A fizika tanár magához hívott. Istenem ez már nem fog jól hangzani. Odaértem az asztalhoz.
- Igen tanárnő? - kérdeztem egyből. Remélem nem valami leszúrást kapok vagy egyéb mást mert azt már unom és nincs hozzá hangulatom még mindig Tyler miatt.

Mindjárt gondoltam, hogy nem fogja tudni a választ. Válaszra se méltattam, visszafordultam a tábla felé és tovább magyaráztam. Az óra további részében nem tettem fel kérdést, csak a tesztet írattam meg velük az óra végén, nyilván kettő pontnál többet úgysem kap senki.
Kicsöngettek, az órának vége lett, én is pakolászni kezdtem. Észrevettem, hogy Nina tesztje van legfelül és nem írt rá semmit a nevén kívül.
- Nina - emeltem fel a tekintetem. - gyere ide, légy szíves!

Már elegem volt, hogy Tyler után sírjak. Ennyi volt vége nem kell ezután már bánkódni, majd jön egy másik akivel sokkal jobban fogom magam érezni. ÉS ő nem fog elhagyni remélhetőleg. Ideje volt már suliba menni mert már egy ideje nem jártam be az órákra. Összeszedtem magam és suliba mentem. Gyors megetettem az kutyáimat és már indultam is. Nem kellet sokat kocsikáznom, hisz hamar odaértem. Kiszálltam és egyből a suliba mentem a szekrényemhez. Megnéztem az órarendemet és láttam, hogy fizikám lesz. De jó úgy *imádom* a fizikát. Tavaly majdnem megbuktam belőle. Tisztára úgy magyaráz a tanár, hogy semmit se lehet belőle érteni. Még időbe beértem a a terembe elfoglaltam hátul a sarokban egy kis zugot, hogy minél messzebb legyek a tanártól, hogy ne sűrűn hívjon fel engem. Becsengettek. Mikor bejött a tanár nagyot néztem mert új fizika tanárom lett. Na akkor lehet, hogy nála könnyebb lesz az óra. Elkezdi oktatnia az anyagot. Ez is nagyon unalmas volt így elővettem a telefonomat és bekapcsoltam rajta a facebooko-t. Akkor figyeltem kicsit mikor azt a képletet írta a táblára. Olyan írás volt mint a kínai számomra. Mindenki meglapult a padban mikor azt kérte, hogy valaki oldja meg. Természetesen én is lejjebb csúsztam a széken. Majd mikor kimondta a nevem azt hittem, hogy kiakadok. Ennyi ember közt is csak az enyémet szúrhatja ki.
- Igen? Sajnálom tanárnő, de én nem tudom a választ inkább kérdezzen másvalakit. - jelentettem ki végül.

- Jó reggelt! - köszönök, amint belépek, nem is törődve vele, hogy hallják-e vagy nem. Néhányan halkan visszaköszönnek, fel sem emelem a tekintetem. Az asztalra teszem a táskám, előveszek belőle néhány jegyzetet csak úgy, mint minden nap.
- A mai témánk a fajhő és a légnyomás - mondom monoton hanglejtéssel, azt se mondom "csendet", tudom mennyire utálják a fizikát a diákjaim. Törődök is vele, nekem ezt kell tanítanom, nekik ezt kell tanulniuk.
Lassan elcsendesedik az osztály, miközben a tananyagot magyarázom.
- Minden anyagnak van belső energiája, ami a részecskék mozgásából adódik. Ha a mozgási energia valami miatt változik, a belső energia is változik, ekkor viszont az anyag hőmérséklete is megváltozik... - az ásításokból rájövök, mennyire nem érdekel senkit, amit mondok. Ma egyébként is ballábbal keltem - mint általában - és most még ez is. Van egy diákom, akit éredekel a fizika, ő most beteg, így nem látogatja az óráimat. Bár a túlbuzgósága néha az idegeimre megy.
- Úgy készüljetek, hogy az óra utolsó 10 percében egy rövid tudásfelmérő tesztet írunk az ezen órán elhangzottakból! - máris elértem a kívánt hatást. A székekben felegyenesedtek és jegyzetelni kezdtek, még a mobilokat is eltették. Visszafordultam a tábla felé és képleteket vezettem le.
- Ez a légnyomás képlete - még mindig a tábla felé fordulva magyaráztam írás közben - c*m1*(t1-tk) = c*m2*(tk-t2). Ki tudja, hogy mit jelöl a "c"? - letettem a krétát és az osztály felé fordultam. Hirtelen mindenki egy kissé visszacsúszott ültében. Kerestem a szemkontaktust, de nem igen nézett rám senki. - Na jó, akkor nézzük... - a listára pillantottam, krétás mutatóujjam végighúztam és kiválasztottam egy nevet. - Nina. Mi a véleményed?

Osztálytermek, folyosók az iskolában.